Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
08
máj/2011

Vércsevilla: netes valóságshow védett madarakkal

A vércse-valóságshowt élőben is lehet nézni, de ha lemaradtunk volna valami fontosról, a heti összefoglalókban akkor is mindent megmutatnak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.), a Pro Vértes Közalapítvány szakembereivel karöltve egy műfészek bekamerázására vállakozott.

Egyes villanyoszlopokra ugyanis a kilencvenes évek eleje óta - madárvédő civil szervezetek nyomására - műfészkeket telepít a hálózatot fenntartó cég. A nagyfeszültségű oszlopokon először állítólag a vezetékfelügyelők vették észre a ragadozó madarak jelenlétét. A műfészkek telepítésének lehetőségét a nyolcvanas évek végén vetették fel a madárvédők, az elsőt 1991-ben építették. A műfészkek azóta szerte az országban elterjedtek - főleg miután a projektet az EU is felkarolta - de, hogy konkrétan hol vannak, azt igyekeznek titokban tartani. Annyi biztos, hogy elsősorban a kerecsensólyom, illetve a vörös vércsék élőhelyein.

Falco Tinnunculus
Falco Tinnunculus, azaz a vörös vércse (fotó: Flickr)

Azzal, hogy most bekamerázták az egyik ilyet, a madarászok és biológusok sok fontos új információhoz juthatnak a ragadózó madarakkal kapcsolatban, mivel eddig nem figyelhették a vércsék életét folyamatosan, testközelből. A MAVIR jóvoltából ráadásul az interneten bárki figyelemmel kísérheti a vércsevilla mindennapjait, a védett madarak párzásától kezdve a fiókák kiröppenéséig. A projekt célja az is, hogy az eredmények segítségével a MAVIR emberei és a madárvédelmi szakemberek együtt próbálják meg a madárelhullásokat, és az ezzel kapcsolatos üzemzavarok számát csökkenteni.

Az élő közvetítést a MAVIR oldalán lehet nézni a nap 24 órájában.


0
Tovább
30
márc/2011

Ha hiányzik az etetők nyüzsgése - darázsgarázs és virágláda akár az ablakpárkányon is

Az etetési időszak lezárultával jelentősen visszaesik a kert madárforgalma és különösen azok érzik üresnek a környéket, akik eddig az ablakpárkányon etettek-itattak és hónapokon keresztül nyüzsgő állatseregletet figyelhettek meg. Szerencsére van egy olyan eszköz - a darázsgarázs -, amivel egy kevéssé közismert állatcsoport, a magányos méhek és elsősorban fürkészdarazsak képviselőit tudjuk akár az ablak elé csalogatni.

Forrás: mme.hu


0
Tovább
15
feb/2011

Mini madárvédelmi központ az ablakpárkányon

Könnyű madarakat védeni: etetni, itatni, odúkkal segíteni az idős fákkal is tarkított kertvárosi vagy falusi környezetben, ahol amúgy is nagy számban vannak jelen, de mit lehet tenni egy panel- vagy társasház, irodaépület emeletén?

További információk a Magyar Madártani Egyesület honlapján.


0
Tovább
13
dec/2010

Ajándékozzon MME öko-túrát karácsonyra!

Közeledik a karácsony, és bizonyára még sokan nem tudják, mivel is kedveskedjenek családjuknak, ismerőseiknek. Lepje meg karácsonyra szeretteit, munkatársait öko-túra utalvánnyal! Amennyiben időben megrendeli, még december 24-e előtt megérkezhet a kért címre, hogy bekerülhessen a karácsonyfa alá. Az utalványok 2011-ben az MME szakemberei által vezetett különböző öko-túrákon válthatók be.

Az öko-túrákról és azok árairól bővebb tájékoztatást kaphat az alábbi oldalon.

Forrás: Magyar Madártani Egyesület.


0
Tovább
1234
»

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum