08
Feb

Lehet-e a városi növényzetet, a balkonládákat, a szobanövényeket ingyen tápanyaghoz juttatni? Csökkenthetjük-e a háztartási hulladékunkat akár kétharmadára, felére? Feléleszthetjük-e a belvárosi udvarokat, kerteket a háztartási hulladékból nyert tápanyagokkal?

Ezekre kíván megoldást kínálni az Ökoszolgálat Alapítvány és a SZIKE Egyesület most induló programja, melynek során a jelentkező fővárosi családi- és társasházak a komposztálási tevékenység elkezdéséhez ingyen komposztálókhoz és megfelelő szakmai ismeretekhez juthatnak.

A fővárosi háztartásokban évente 300 ezer tonna komposztálható szerves hulladék keletkezik - ez a mennyiség megtöltene egy 180 kilométer hosszú vasúti szerelvényt. Ennek a mennyiségnek jelentős része gond nélkül házilag komposztálható lehetne. Ám a jelenlegi gyakorlat szerint ezek a természetes eredetű anyagok nagyrészt a kommunális hulladékba kerülnek és megsemmisülnek. A szerves hulladékból, vagyis a zöldjavakból keletkező komposzt a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagforrás. Budapest közterületeiről, a parkokból, sőt a temetőkből is elszállják a növényi maradványokat, a levágott füvet vagy a lombot, amelyet a helyszínen komposztálni lehetne – írja az Ökoszolgálat.

 A Komposztáljunk Közösen programra olyan fővárosi családiház-tulajdonosok és társasházi lakóközösségek jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy a náluk keletkezett zöldjavakat ezen túl az átadott komposztsilókba helyezik és biztosítják a komposztképződés feltételeit.

A résztvevők egy ismeretterjesztő előadás keretében ismerkedhetnek meg a komposztálással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal. Kiadványokat, a társasházak plakátokat kapnak, majd egy megállapodás aláírása után átvehetik a komposztálókat. A megállapodásban vállalják az eszközök rendeltetésszerű használatát, illetve belegyeznek az esetleges helyszíni ellenőrzésbe. A programot lebonyolító egyesületek ugyanakkor vállalják, hogy a felmerülő problémákat tanácsadással, helyszíni segítségnyújtással igyekeznek orvosolni.

Jelentkezni lehet a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület honlapján. Tájékozódni és bejelentkezni hétköznap 10 és 16 óra között a (06-1) 409-0449-es telefonszámon is lehetséges. A programot a Fővárosi Önkormányzat környezetvédelmi alapjának támogatásával az Ökoszolgálat Alapítvány és a SZIKE valósítja meg.

0 Komment 0 Reblog!
0
20
Okt

Bemutatta az Építészfórum.hu szakmai portál azt az elképzelést, amely nyertes lett Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja, a Moszkva/Széll Kálmán tér rendezésére kiírt ötletpályázaton. A terveket a FŐMTERV készítette Finta József építészeti stúdiójával és a környezetrendezéssel foglalkozó Garten Stúdióval együttműködve. A tervezők „levegős, árnyas zöldekkel tagolt gyalogos térként” képzelik el a Moszkvát, ami jelenleg méretei ellenére túlzsúfolt a megítélésük szerint.

A látványterv-sorozat egyik eleme (tervező: FŐMTERV, Finta Stúdió, Garten Stúdió)

„A budai oldal hegyei, meglévő zöldfelületei szinte összefüggő gyűrűbe foglalják a budai vár és környéke intenzív lakóterületeit. Jelenlegi állapotában a Margitsziget – Germanus Gyula park – Pap kert – Millenáris vonulat megszakad, hiányzik a kapcsolat a Vérmező és a Városmajor felé. Pozícióját tekintve a Széll Kálmán tér, Széna tér, Retek utca vonulat alkalmassá tehető erre a feladatra, városépítészeti koncepciónk ezt célozza” – indokolják elképzelésüket. A többi látványterv itt elérhető az Építészfórum oldalán.

0 Komment 0 Reblog!
0
15
Szept

Tizedszerre lesz autómentes nap Budapesten az pénteken induló Európai Mobilitási Hét keretében. A hétvégén az Andrássy utat lezárják a forgalom elől, és kiállítják a 86-os vonalon közlekedő MAN csuklós buszt, az 5-ös vonalon szolgálatot teljesítő, felújított 263-as Ikarust. Egy 180-as veterán Ikarusban busztörténeti kiállítást nyílik, négy oktatóbusszal pedig azt is kipróbálhatják a látogatók, hogy milyen egy buszt vezetni.

Buszteszt a 2010-es mobilitási héten is volt

Az Andrássyn szombaton és vasárnap számos rendezvény lesz. Itt fognak versenyezni a nem hagyományos üzemanyaggal hajtott járművek is. Az MVM Energia 2.0 Futamon Napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok mutatkoznak be a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera közötti szakaszon. A TeARTrum program keretében számos független színház, kisebb társulat mutatkozik be, illetve jelen lesz öt fővárosi fenntartású intézmény is.

A  mobilitási héten hétfőn a parkolási megoldásokról, kedden pedig a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban rendeznek konferenciát. Szerdán a II. kerületi Lövőház utcában tartják meg a gyalogosutcák napját, és csütörtökön lesz a nemzetközi autómentes nap, amikor lezárják az Alkotmány utcát, este pedig a Critical Mass kerékpáros felvonulást tartják meg. A 22-éig tartó rendezvénysorozat alatt ingyenesen lehet kerékpárt szállítani a MÁV vonatain. A kedvezmény akkor lehet igénybe venni, ha az utas az érvényes vasúti menetjegy vagy bérlet mellé az utazás megkezdése előtt díjmentes kerékpárjegyet kérnek a pénztárban.

0 Komment 0 Reblog!
0

Feedek

Utolsó kommentek

Címke felhő

fenntarthatóság, újrahasznosítás

365 környezettudatos ötlet

Minden, ami zöld: környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás - és mindez a gyakorlatban, tippek a környezettudatosabb élethez.

Kedvencek

Mi van ma? Mi van ma?
Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Mire gondolt a költő? Mire gondolt a költő?
Költő hölgyek és költő urak meglátásait ide lehet küldeni: miregondoltakolto@freemail.hu

Hol van helyileg? Hol van helyileg?
Nyelv-öltögetés

nanoHÍREK nanoHÍREK
Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Toochee Toochee
Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő, Egyébként, mint érdeklődő ember.

biokiskert biokiskert
Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.