11
Ápr

Annyi szén-dioxidot nyel el egy év alatt, mint egy fa egész élete során - ez a legfőbb érv az algalámpa mellett, amely ideális fényforrás szennyezett levegőjű közterületekre.

Évente egy tonna szén-dioxidot képes elnyelni az az ember méretű algalámpa, amelyet Pierre Calleja francia biokémikus tervezett. A készülék elektromossággá alakítja za mikroalgák által a fotoszintézis során termelt energia egy részét. Az áram a világítótestet táplálja, de amennyiben több fényre van szükség, kiegészítésként a hálózati áramra is ráköthető az eszköz. A prototípust már üzembe állították egy bordeaux-i mélygarázsban.

Mint a videóban hallható, a gépjárművek felelősek az összes szén-dioxid-kibocsátás negyedéért. Pierre Calleja húsz éve tanulmányozza a mikroalgák szén-dioxid-elnyelő képességét, és kifejlesztett egy olyan lámpát, amely egyszerre képes fényt kibocsátani, és közben tisztítani a levegőt. „A mikroalgák az ember legjobb barátai, de eddig senki nem fogta munkára őket” - mondta a biokémikus.

A készülék teszteléséhez azért egy mélygarázst választottak, mert ott halmozódnak a különféle szennyezőanyagok, amelyekből az algalámpa évente akár egy tonnát is képes elnyelni. A feltaláló szerint az algalámpa bárhol üzembe helyezhető, például autóutak mentén, közterületen, de akár magánházak előtt is, ha úgy szükséges - a többi már csak a pénzügyi befektetők hajlandóságán múlik.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

3 Komment 0 Reblog!
0
10
Jan

Az ipar és a közlekedés kibocsátotta szálló por leválasztása is megtörténhet a Dunaújvárosi Főiskolán végzett kutatások révén. A felsőoktatási intézmény szakemberei csendes villamos kisülések alkalmazásával tisztítanák a füstgázt.

A közlekedés és a lakosság kibocsátása is növeli a levegő porszennyezését. A nem megfelelő környezetvédelmi berendezésekkel rendelkező ipari üzemek olyan füstgázokat bocsáthatnak ki, melyek a savas esőket okozó nitrogénoxidokat és kénoxidokat, valamint aromás szénhidrogéneket is tartalmaznak. Ez utóbbi a napsugárzás és a földfelszíni ózon hatására aromás szénhidrogénné alakulhat, ami belélegezve rákkeltő hatású lehet.

A Dunaújvárosi Főiskola kutatóinak célja olyan technológiát kidolgozni, amellyel leválasztható az ipar által kibocsátott szálló por és szennyező gázok. A szakemberek egy olyan új, kombinált reaktor létrehozásán dolgoznak, amely a porrészecskéket mechanikusan és elektrosztatikus kisülésekkel választja le, a gázban lévő környezetre káros vegyületeket pedig gyors nagyfeszültségű koronaimpulzusokkal bontja le. A technológia kidolgozásánál arra is figyelnek a szakemberek, hogy a reaktort az ipari kazánok esetében is használni lehessen majd.

A kutatások megmutatták, hogy az energiatermelésre újabban alternatívaként alkalmazott növények és más anyagok elégetésekor is keletkeznek nitrogénoxidok, kénoxidok, sőt bizonyos anyagok eltüzelése során keletkező füstgázokban akár több 10 ppm nagyságrendű (egymillió gázrészecskéből tíz) klór is található. „A kutatást részben új ismeretek megszerzése miatt végezzük, másrészt viszont konkrét problémákra is választ adunk. Célunk a füstgázok tisztítása, a por és gázszennyezések egyidejű eltávolítása, valamint a fémfelületek olyan átalakítása, melyeknek köszönhetően a technológia és az ipar is alkalmazni tudja eredményeinket” – mondta Dr. Kiss Endre, a kutatás vezetője, a Dunaújvárosi Főiskola Természettudományi és Környezetvédelmi Tanszék vezetője. A kutatást a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) támogatja.

0 Komment 0 Reblog!
0
31
Aug

Burgenlandban a sajtó legtöbbször inkább kerülte magyar határra tervezett szemétégető  a témáját. A Burgenländische Volkszeitung (BVZ) most megtörte a csendet, s írásában körbejárja, milyen esélyei vannak az égető megvalósulásának.

Már több mint öt éve, hogy a burgenlandi BEGAS bejelentette: egy nagy teljesítményű hulladékégetőt kíván felépíteni az ausztriai Heiligenkreuzban, néhány száz méterrel az osztrák-magyar határtól, illetve Szentgotthárdtól. A tervet Magyarországon valamennyi illetékes szakhatóság, a helyi lakosság és számos civil szervezet is elutasította és kezdetektől fogva erélyesen tiltakozik ellene. Sokan emelték fel a szavukat Ausztriában és Szlovéniában is.

Jégbe fagyott hulladékégető

Hónapok óta csend van a tervezett projekt körül, a korábban első és másodfokon kiadott építési engedély és a megfellebbezése után mindenki a legutolsó fellebbezési hatóság, az osztrák Közigazgatási Bíróság határozatára vár. Ennek járt utána a Burgenländische Volkszeitung (BVZ), amely az augusztus 24-i kiadásának címlapján „Jégbe fagyott BEGAS-tervek” címmel közöl néhány friss információt.

Ezek szerint az osztrák közigazgatósági bíróság végleges döntése (legkorábban) csak 2012 év végén várható. Ezzel számol Rudolf Simandl, a BEGAS kereskedelmi igazgatója is: „Megvárjuk a végleges döntést, mivel nem kívánunk semmilyen rizikóba belemenni.” Az eredeti terv szerint már üzemelnie kellene a hulladékégetőnek, de a tiltakozások és a fellebbezési lehetőségek maximális kihasználása miatt már óriási a csúszás. Az üzemeltetőnek még mindig nincs szerződése hulladékbeszállító vállalatokkal.

„Az Ausztriában jelenleg üzemelő hulladékégetők sincsenek teljesen kihasználva, hogyan lenne akkor egy új kapacitás lekötve” – érvel Christiane Brunner, az osztrák Zöld Párt országgyűlési képviselője. Majd hozzáfűzi: „A Greenpeace információja szerint Heiligenkreuz sem Ausztriából, sem Magyarországról, sem Szlovéniából nem kap hulladékot. Amennyiben a BEGAS hallgatott volna a zöldekre, a civil szervezetekre, akkor nem költött volna ennyi pénzt erre az értelmetlen projektre.”

Forrás: greenfo.hu

0 Komment 0 Reblog!
0
15
Jún

A háború civilek ezreit öli meg Afganisztánban, de a főváros, Kabul légszennyezettsége még az öldöklésnél is nagyobb gyilkos - állítják szakértők. A "csöndes gyilkosnak" is nevezett kabuli légszennyezettséget főként az öreg autók kipufogógázai, a gyönge minőségű üzemanyag és az elégetett szemét füstje okozza. A számok sokkolóak. A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint évente körülbelül háromezer ember halálát okozza a rossz levegő. A jelentésben összehasonlításképp közlik az ENSZ felméréseit is: a szervezet szerint 2777 afganisztáni lakos vesztette életét 2010-ben a háborús cselekményekben.

A légszennyezettség számos oka ismert, de mindegyiket tovább súlyosbítja Kabul gyorsan növekvő lélekszáma; a vidéket dúló harcok elől ugyanis sokan a fővárosban keresnek viszonylagos nyugalmat.

Fájl:Kabul TV Hill view.jpg

Kabul körülbelül egymillió ember számára épült, de most mintegy ötmillióan lakják, a számok a populáció megduplázódását mutatják az elmúlt hat évben a kabuli városvezetés szerint. Az újonnan érkezők többsége illegális nyomornegyedekben talál lakóhelyet, a kabuli infrastruktúra pedig épphogy bírja.

Az utak többsége túlzsúfolt, az öreg, Kanadából, Németországból vagy az Egyesült Államokból illegálisan behozott autók okádják magukból a rossz minőségű üzemanyag füstjét. A kövezetlen utakon ráadásul az autók felverik a port, ami tovább rontja a levegő minőségét. A háztartásokat főleg dízelgenerátorok látják el árammal, de ez a technológia üzemekben is felfedezhető, például téglagyárakban, közfürdőkben. A keservesen hideg telek ellen a lakosság azzal védekezik, amivel tud; eléget mindent, ami mozdítható, kidobott autógumikat, műanyagot is.

Az egészségügyi minisztérium becslései szerint a légzőszervi megbetegedésekben szenvedők száma megháromszorozódott az elmúlt hat évben, mintegy 480 ezer afgánnak lehetnek légúti bántalmai. A helyi hivatalok elismerték, hogy nehezen birkóznak meg a problémával tekintettel arra, hogy Afganisztán egy három évtizedig tartó háborún van túl és már közel tíz év telt el a tálib rezsimet elűző amerikai bevonulás óta.

Múlt évben munkaszüneti nappá nyilvánították a csütörtököt - a péntek mellett -, hogy így csökkentsék a légszennyezettséget. Megtiltották továbbá az öreg autók behozatalát is. A polgármesteri hivatal leszögezte, az intézkedések "nagyon hatásosnak" bizonyultak abban, hogy a helyzet ne romoljon tovább, de a légszennyezettség csökkentésére nem sok reményt látnak. "A kormányzat gépjárműveinek megtiltottuk a közlekedést a munkaszüneti napokon, ez akadályozza a többi jármű mozgását is. Mindez nagy segítséget nyújt a légszennyezettség csökkentésében" - mondta Mohammad Isak Szamadi szóvivő.

Az orvosok szerint Kabul komoly problémákkal néz szembe. Erfanullah Sifa, a Dzsamhuriát kórház orvosa szerint naponta több mint húszan jelentkeznek a intézményben légúti problémákkal. "Ha a levegő ilyen mértékben romlik tovább, az afgán embereknek egy egészségügyi katasztrófával kell szembe nézniük " - nyilatkozta Sifa. (mti)

0 Komment 0 Reblog!
0

Feedek

Utolsó kommentek

Címke felhő

fenntarthatóság, újrahasznosítás

365 környezettudatos ötlet

Minden, ami zöld: környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás - és mindez a gyakorlatban, tippek a környezettudatosabb élethez.

Kedvencek

Mi van ma? Mi van ma?
Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Mire gondolt a költő? Mire gondolt a költő?
Költő hölgyek és költő urak meglátásait ide lehet küldeni: miregondoltakolto@freemail.hu

Hol van helyileg? Hol van helyileg?
Nyelv-öltögetés

nanoHÍREK nanoHÍREK
Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Toochee Toochee
Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő, Egyébként, mint érdeklődő ember.

biokiskert biokiskert
Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.