31
Jan

Itatni is fontos a madarakat a fagyban

Címkék: madáretetés, fagy, madáritató, hideg idő, énekesmadár, Magyar Madártani Egyesület

A víz megszerzése is létkérdés az energia utánpótlása mellett is az etetőre járó madaraknak a száraz hidegben, mert nincs sem hó, sem zúzmara. Ezért is fontos, hogy a mag, az alma és az állati zsiradék (cinkegolyó, vaj, faggyú) mellett napközben legalább néhány órán keresztül folyékony vizet is találjanak a madarak – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani Egyesület.

A szervezet szerint nem az a cél, hogy egész nap víz legyen az itatókban: ha valaki reggel kézmeleg vízre cseréli az éjszaka képződött jeget, akkor legalább néhány órán keresztül folyékony halmazállapotú marad, tudnak belőle inni az etetőn táplálkozó madarak. Ahogy lassan csökken a víz hőmérséklete, a madarak át tudják törni a jéghártyát és a vékony jeget, ami jelentősen kitolja az ivásra rendelkezésre álló időt. 

Néhány trükk a téli itatás megkönnyítéséhez:

  • Ha az itató napon van, akkor a gyenge téli napsütés is késlelteti a víz befagyását.
  • Kemény fagyok idején különösen előnyös a lágy műanyagból készült műanyag virágalátét itatótálca, mert ebből az edény eltörése nélkül eltávolítható a jég.
  • A jég kiszedése úgy a legkönnyebb, ha a kézmeleg vízből a jégre és az edény hátuljára is csurgatunk egy keveset.
  • Érdemes természetes fagyállóként kevés cukrot feloldani az itatóvízben (ezért nem fagy meg például a fagyban árusított narancs). A cukor plusz energia-utánpótlás a madaraknak.
  • Etetni-itatni erkélyen, ablakpárkányon is lehet.
  • Az etetőre kihelyezett alma élelem és vízutánpótlás is egyben. Kemény fagyok idején csurgassunk erre meleg vizet, hogy felpuhulva megkönnyítsük a madarak számára a csipegetést.

Az etetők közelébe telepített mesterséges odúk az énekesmadarak túlélését segítik. Ezek a fajok ugyanis a közhiedelemmel szemben nem csak a költési időszakban  használják a fák üregeit, épületek hasadékait. Télen az esti szürkület és a hajnali pirkadat között eltelő 13-14 órát az etetőre járó madarak mozdulatlanul pihenve töltik. Ezért nem mindegy, hogy az akár -20 fokos fagyokat a csupasz ágak között vagy egy üregben vészelhetik át, ami megőrzi a madarak testmelegét, különösen akkor, ha több madár bújik össze az odú alján. (További részletek a MME honlapján.)

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Feedek

Utolsó kommentek

Címke felhő

fenntarthatóság, újrahasznosítás

365 környezettudatos ötlet

Minden, ami zöld: környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás - és mindez a gyakorlatban, tippek a környezettudatosabb élethez.

Kedvencek

Mi van ma? Mi van ma?
Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Mire gondolt a költő? Mire gondolt a költő?
Költő hölgyek és költő urak meglátásait ide lehet küldeni: miregondoltakolto@freemail.hu

Hol van helyileg? Hol van helyileg?
Nyelv-öltögetés

nanoHÍREK nanoHÍREK
Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Toochee Toochee
Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő, Egyébként, mint érdeklődő ember.

biokiskert biokiskert
Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.