Miközben Magyarországon olyan óvodák és iskolák versenyeznek az ökoóvoda és ökoiskola címért, amelyek csak részben, elsősorban a gyerekek gondolkodásának alakításában tudnak valódi eredményeket elérni, addig Vietnamban Biên Hòa városban, Dong Nai tartományban megépítettek egy valóban zöld óvodát, a Farming Kindergartent.

A tradicionálisan mezőgazdasági, ugyanakkor hirtelen iparosodó országban a gyerekek nagyon gyorsan veszítik el a kapcsolatot a környezetükkel és hagyományos természeti életvitelükkel. A „gazdálkodó óvoda” erre a problémára próbál meg fenntartható módon reagálni.

A 3800 négyzetméteren, közel fél Pancho Aréna nagyságú területen elterülő épület szinte az összes fellelhető megújuló energiaforrást alkalmazza. Az óvodát egy olyan cipőgyár mellé építették, ahol a gyerekek szülei dolgoznak, ezzel is időt és pénzt takarítva meg a szülők és a gyerekek számára. A közel 500 gyereket befogadó, három összefonódó gyűrűre emlékeztető épület tetején összefüggő, zöld tetőt építettek, ahol játszóteret és veteményeskertet alakítottak ki, hogy a gyerekek szabadidős tevékenységeinek lehetőségeit növeljék, és közeli kapcsolatuk alakulhasson ki a természettel.

A 200 négyzetméter nagyságú veteményeskertben az óvodások ötféle zöldség termesztésével kerülhetnek közelebb a mezőgazdasági termesztés alapjainak elsajátításához. A tetőnek közvetlen kapcsolata van a felszíni udvarral.

Az épület mindkét oldalán nyitható keskeny ablakok vannak, melyekkel maximalizálni tudják a fény beáramlását és az épület szellőzését. A zöld tető a hasznos időtöltésen túl szigeteli az épületet, másrészt beárnyékolja a belső tereket. Ennek eredményeként a full trópusi területen légkondicionálók nélküli termekben tölthetik az idejüket az óvodások. Vízmelegítésre napkollektorokat használnak. Öntözésre és a WC-k öblítésére pedig a szomszédos gyár újrahasznosított szennyvizét használják fel.

Tekintettel arra, hogy a gyárba alacsony jövedelmű munkások gyermekei járnak elsődleges követelmény volt az óvoda építési költségeinek és a környezeti hatásoknak a minimalizálása. Ezt úgy oldották meg, hogy az építkezés során helyi építőanyagokat használtak, és a low tech avagy „csináld magad” építési módszert alkalmazták, ezzel is fellendítve valamennyire a helyi ipart.

Másrészt az épület merev váza is gazdaságos anyagokból készült, így az építési költség összességében 1 négyzetméterre számítva 500 USD-ba került, ami nagyon versenyképes ár még a vietnami piacon is.

Forrás: gizmag.com