27
Szept

Hitelbe fogyasztja a Földet az emberiség szeptember 27-től

Címkék: ökolábnyom, ökolábnyom-csökkentés, természeti erőforrás, túlnépesedés, szén-dioxid-kibocsátás

Az idénre már felélte az emberiség azt az ökológiai erőforrás-mennyiséget, ami egész évre számítva a rendelkezésére állt. Ez a fordulópont szeptember 27-én következett be - közölte kutatásai alapján a kaliforniai székhelyű, az ökológiai lábnyom mérésével foglalkozó nemzetközi szervezet, a Global Footprint Network (GFN). A bevételeket és kiadásokat nyomon követő bankszámla-kivonatokhoz hasonlóan a GFN kiszámítja az emberiség természetierőforrás-igényét, amit például élelmiszerek előállítására, nyersanyagok kitermelésére vagy a szén-dioxid elnyelésére vesz igénybe. Ezt a mennyiséget a GFN ahhoz viszonyítja, hogy a természet mennyire képes megújítani ezeket az erőforrásokat és elnyelni az emberiség termelte hulladékot. Az összevetésből kiderül, hogy a földlakók körülbelül kilenc hónap annyi erőforrást használnak el, amelyet a bolygó csak egy egész év leforgása alatt tud pótolni.

Esőerdő Peruban, a Manu National Parkban

2011 hátralévő részében már csak úgy tudjuk fenntartani ezt a keletkező ökológiai deficitet, hogy a természeti tőkét kezdjük fogyasztani, és felhalmozzuk a szén-dioxidot a légkörben. „Ez olyan, mintha az éves jövedelmünket már három hónappal az év vége előtt elköltöttük volna, és a maradék időszakban a megtakarításainkat élnénk fel évről évre. Nemsokára ki fogunk fogyni a tartalékokból” – mondja dr. Mathis Wackernagel, a GFN elnöke. „A növekvő élelmiszeráraktól kezdve a klímaváltozás negatív következményéig a gazdaságunk most konfrontálódik annak valóságával, hogy évek óta többet költünk – ökológiai értelemben –, mint amennyit a lehetőségeink megengednének” – mondja dr. Wackernagel. „Ha fenn akarjuk tartani a stabil gazdaságot és a jó életminőséget, akkor nem engedhetjük meg tovább mélyülni a szakadékot aközött, hogy a természet mennyi erőforrást képes nyújtani, és aközött, hogy mennyit követel jelenlegi infrastruktúránk, gazdaságunk, életstílusunk.”

7 milliárd ember szükségleteit kell fedezni

Az emberiség történetének nagy részében olyan ütemben használta fel a természeti erőforrásokat – annak érdekében, hogy utakat és városokat építsen, élelmiszert termeljen, termékeket állítson elő –, amely a természeti erőforrások megújulási képességén belül volt. A fordulópont az 1980-as években következett be: az emberiség szükségletei túlnőttek azon határon, amelyet a természet fenntartható módon képes előállítani. Ezt az állapotot nevezik ökológiai túllövésnek. A GFN 2011-re vonatkozó előzetes számításai azt mutatják, hogy jelenleg olyan ütemben használjuk fel a természeti erőforrásokat, amelyet 1,2-1,5 bolygó tudna fenntartható módon kielégíteni. A kutatások azt mutatják, hogy jóval az évszázad közepe előtt az emberi igények már két Föld kapacitását követelnék meg.

Az ENSZ számításai szerint az emberiség létszáma nagyjából most éri a 7 milliárd főt. A jelenlegi erőforrás-felhasználási tendenciák a következő kérdések megválaszolását sürgetik: Hogyan fogjuk tudni kielégíteni egy növekvő népesség igényeit? Támogassuk-e a fejlődő gazdaságú országokban a középosztályba feltörekvő milliók megnövekedett fogyasztását? Hogyan gondoskodjunk arról a kétmilliárd emberről, akik jelenleg még az alapvető emberi szükségletekhez szükséges erőforrásokhoz sem jutnak hozzá?

Elhagyatott bauxitbánya Iharkúton (Fotó: zivatar.hu/Felhőtár)

“A jó életminőség biztosítása az emberek számára lehetséges, de nem lesz lehetséges azon erőforrás-intenzív fejlődési és növekedési modelleknek az alkalmazása, amelyeket a múltban használtunk” - mondja a GFN igazgatója, dr. Juan Carlos Morales. “Ez azt jelenti, hogy a fejlődés és prosperitás új modelljeit kell megtalálni, amelyek csökkentik a természeti tőkére nehezedő nyomást, valamint azt is, hogy fenn kell tartanunk a természeti tőke megfelelő minőségét, megújuló képességét, nem pedig leamortizálni a gyors pénzszerzés érdekében.”

 Csökkent-e világszerte az ökológiai túllövés mértéke?

A GFN ökológiai lábnyomra és biokapacitásra vonatkozó számításai az előző évben az Ökológiai Túllövés Napját néhány héttel korábbra becsülték, mint az idei évben. Ebből adódhat a kérdés, hogy ezek szerint globális szinten némileg sikerült csökkenteni a túllövés mértékét? A válasz: nem. Jelenleg a GFN azon dolgozik, hogy felülvizsgálja a különböző földrajzi és földhasználati módok termékenységének meghatározási módszertanát. A cél közös nevezőre hozni például egy oroszországi erdő hozamát egy chilei halászterület hozamaival. Ha megvizsgáljuk azt, hogy az Ökológiai Túllövés Napja mikorra esett volna a tesztelés alatt álló számítások szerint, akkor azt láthatnánk, hogy a túllövés mértéke évről-évre növekszik. Ezzel együtt nem lehetséges minden fűszálat vagy halat megszámolni, emiatt az Ökológiai Túllövés Napja inkább becslésként értelmezendő, mintsem egy egzakt dátumként.

A mikor kevésbé fontos, mint a mennyi: a felhalmozott ökológiai adósságot a "kamatot" élelmiszerhiányok, csökkenő állatpopulációk, csökkenő területű őserdők, degradált termőföldek, és a megnövekedett szén-dioxid-koncentráció formájában fizeti meg az emberiség, beleérve ezekkel járó emberi áldozatokat és pluszköltségeket.

A túllövés és a világggazdaság

A világméretű gazdasági visszaesés ellenére az erőforrás tendenciák azt mutatják 2008 októbere óta, hogy az emberiség által felhasznált erőforrásigények növekednek, bár lassabban, mint az évezred első nyolc évében. Egyre több a bizonyíték arra, hogy a gyorsan növekvő erőforrásköltségek – különösen az élelmiszeripar és energia területén – fontos szerepet játszottak a mostani globális visszaesés felgyorsításában, vagy akár annak létrejöttében. Jelenleg a döntéshozók munkahelyek teremtésével és a gazdaság stabilizálásával próbálják megfordítani a recessziót, de ez stabil erőforrás-ellátást igényel.

„Amint az erőforrás-szűkösség tovább fokozódik, ez olyan lesz, mintha megpróbálnánk felfelé futni a lefelé haladó mozgólépcsőn” – mondja dr. Wackernagel. “A hosszú távú fellendülés csak akkor fog sikerülni, és akkor lesz fenntartható, ha szisztematikusan csökkentjük az erőforrásoktól való ilyen mértékű függésünket.”

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Feedek

Utolsó kommentek

Címke felhő

fenntarthatóság, újrahasznosítás

365 környezettudatos ötlet

Minden, ami zöld: környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás - és mindez a gyakorlatban, tippek a környezettudatosabb élethez.

Kedvencek

Mi van ma? Mi van ma?
Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Mire gondolt a költő? Mire gondolt a költő?
Költő hölgyek és költő urak meglátásait ide lehet küldeni: miregondoltakolto@freemail.hu

Hol van helyileg? Hol van helyileg?
Nyelv-öltögetés

nanoHÍREK nanoHÍREK
Információembriók az [origo] Tudomány rovatától

Toochee Toochee
Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő, Egyébként, mint érdeklődő ember.

biokiskert biokiskert
Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.