Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
09
okt/2014

Csikket szed és parkot takarít 8000 önkéntes

Lefestik a Feneketlen-tó padjait, Szolnok főterén nárciszültetés lesz.

Hetedszerre rendezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül nevű országos önkéntes ifjúsági akciót október 9-12. között. Számos településen középiskolások és egyetemisták végeznek önkéntes közhasznú munkát hetvenkét órán át, többek között környezetvédő projektek keretében. Az akció a katolikus, a református és az evangélikus egyház közös kezdeményezése; részletes program itt.

Budapesten például lecsiszolják és lefestik a Feneketlen-tó körüli padokat, ugyanerre kerül sok a IV. kerületi Elem utcában, a Szent István parkban, a Bem rakparton, a Vérmezőn, Margitszigeten és a Városligetben. A III., az IX., a XIII. és XXI. kerületben parkolókat tisztítanak meg.

Kecskeméten az egymilliomodik hektár erdő parkban szedik fel a szemetet, söprik a leveleket, festik a kerítést. Sopronban parkrendezés is lesz a templom- és plébániatakarítás mellett. A pécsi Tettye parkban lombot gyűjtenek, gyomlálnak, felássák és takarítják a játszótereket. Szolnok főterén nárciszhagymákat ültetnek.

Az önkéntesek számára kiemelt feladat felszedni cigarettacsikkeket a kisgyermekesek látogatta parkokban, játszótereken. „Ezt a munkát a közmunkások és az úttakarítók nem végzik el. A feladatnak preventív célja is van. Két éve vettük be a projektek közé, mondván, hogy nincs méltó, vagy méltatlan munka” – írják erről a szervezők.


0
Tovább
08
aug/2011

Cigarettacsikkekkel teszik tönkre az olasz partokat

Harmadik egymás utáni évben rendezték meg a cigarettacsikkek gyűjtését az olasz tengerpartokon. Most hétvégén százezer darab zsebméretű hamutartót osztott szét háromszáz olasz strandon az akciót kezdeményező Marevivo (Élő tenger) nevű környezetvédelmi egyesület. Videók az eseményről az ezen az oldalon láthatók. 

A Tenger egy csikket sem ér? című kampány arra kívánja felhívni az olasz dohányosok figyelmét, hogy a homokban eldobott cigarettacsikk a Földközi-tengernek ártó első tíz szennyezőforrás között van. Az olasz tengerpartokat ellepő hulladék negyven százaléka cigarettacsikk, miközben a műanyag palackok aránya csak kilenc és fél százalék.

Ha minden kiosztott zsebhamutartóba csak hat csikk kerül, az is már hatszázezer darabnak felel meg - olvasható a Marevivo honlapján. A kampány célja között szerepel a dohányzás csökkentése is - legalább a friss tengerparti levegőben.

Forrás: mti


1
Tovább
27
máj/2011

160 ezren az országos szemétgyűjtő akcióban

Országszerte 1500 helyszínen több mint 160 ezer ember több ezer tonna szemetet szedett össze tegnap a TeSzedd! elnevezésű kezdeményezés keretében - összegezte az akció tapasztalatait Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca környezetügyért felelős államtitkára.

A hagyományteremtőnek szánt szemétgyűjtő naphoz, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány szervezett, környezetvédő és más civil és társadalmi szervezetek, cégek és magánszemélyek csatlakoztak.

Ahol veszélyes hulladékot, illetve mozdíthatatlan méretű tárgyakat találtak az önkéntesek, a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, illetve a nemzeti parkok távolítják majd el a hulladékot. A szakemberek még a jövő hét folyamán is takarítanak. Az államtitkár elmondta, hogy az Európai Unió több országában rendeztek már szemétgyűjtési akciókat, a kezdeményezés Észtországból ered. A megmozdulásnak ugyanakkor külön aktualitást ad, hogy az unió döntése szerint az idei esztendő az önkénesség éve.

Teszedd pécsi takarítás

Illés arról is szólt a teszedd kampány egri sajtóeseményén,  hogy a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerül és 2012 januárjában életbe lép a hulladékgazdálkodási törvény, amely az unió legfontosabb céljaival összhangban a hulladék újratermelődését akadályozó ösztönzőket tartalmaz majd, illetve a szelektív gyűjtést és az újrahasznosítást támogatja.

A hulladéklerakást és a hulladékégetést azonban nem támogatja majd a jogszabály. A lerakott hulladékot ugyanis értékes erőforrások mozgósításával kell összeszedni, az égetés pedig levegőszennyezést, ily módon egészségkárosodást okoz - hangsúlyozta Illés Zoltán.
A jogszabállyal együtt hatályba lépnek a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek is - mondta Illés Zoltán. Habis László, Eger fideszes polgármestere arról számolt be, hogy a városból 300 önkéntes csatlakozott az akcióhoz. Nem csak öt konténernyi kommunális és építési hulladéktól szabadították meg a települést, hanem tisztították az Eger patak medrét is.

 

A Sajó mentén szedték az árvíz után ott maradt kommunális hulladékot

A Borsod megyei Szirmabesenyőtől egészen Felsőzsolcáig, a Kis-Sajó torkolatáig szedték az elmúlt évek árvizei után ott maradt kommunális hulladékot a Sajó folyó mentén, a jobb és bal parton szombaton. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, illetve az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai csak erről a területről mintegy 800 zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze. A felügyelőségtől 116-an, a vízügyi igazgatóságtól pedig másfélszázan vettek részt a TeSzedd! akcióban. Az igazgatóság más területein - például a Bodrog mentén - is dolgoztak. Motorcsónakokkal gyűjtötték a kommunális hulladékot, három vízi járművel szedték össze a főként PET palackokból álló halmokat.
A regionális környezetvédelmi felügyelőség két helyszínt: a Csorba-telepi kavicsbánya tavat, mintegy 12 kilométeres hosszban, a Sajó jobb parti szakaszát pedig a Miskolc közúti hídtól Szirmabesenyőig (4 kilométer) "szabadították meg" a szeméttől. A vízügyesek a Sajó bal partját takarították a Miskolc közúti hídtól Szirmabesenyőig, továbbá a Sajó mindkét partját a közúti hídtól egészen az M30-as út hídjáig.

Baranya megyében több mint 7000 önkéntes regisztrált

Baranyában közel 40 helyszínen, Somogyban közel 70 helyszínen lett megszervezve az akció. Magyarország fővárosa és három megyei jogú város – Debrecen, Pécs és Székesfehérvár – az önkéntes akció kiemelt helyszíne volt. Szombaton  Pécsett mintegy 20 helyszínen gyűjtöttek önkéntes csapatok hulladékot a város különböző pontjain.

A hosszú távú cél a szemléletformálás

A TeSzedd! mozgalom nem csak egy nap közös szemétszedésről szól, hosszú távú célja a szemléletformálás annak érdekében, hogy a hétköznapokban kevesebbet szemeteljünk, és általában környezettudatosabban éljünk - hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az országos önkéntes szemétgyűjtő akció megnyitóján Budapesten.

A kezdeményezéshez több mint 162 ezren csatlakoztak, magánszemélyek, iskolák, munkahelyi és más közösségek is regisztrálhattak a www.teszedd.hu honlapon. Az egyes településeken szerveződő csapatok munkáját helyi koordinátorok segítik. Az akcióhoz csatlakozók nemcsak a szemétszedésben, hanem az illegális hulladéklerakó-helyek feltérképezésében is segíthetnek.

A TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért a szervezők szerint az ország történetének legnagyobb önkéntes akciója.
"Felszedjük a szemetet a közparkokból, az utak széléről, a szántóföldekről, a vízpartokról, sőt a Balatonnál a víz fenekéről is" - sorolta a helyszíneket a nap elején a vidékfejlesztési miniszter. Balatonfüreden önkéntes búvárok a tóból gyűjtötték a hulladékot a Veszprém Megyei Búvárklub szervezésében. Az egész országból több mint negyven búvár vett részt a víz alatti szemétszedésben.

Forrás: greenfo.hu


0
Tovább
19
máj/2011

TeSzedd: önkéntesek takarítják Magyarországot ezen a szombaton

Ígéretük szerint legalább 162 ezren fognak szemetet szedni Magyarország-szerte ezen a hétvégén. Május 21-én, szombaton bonyolítják le a TeSzedd! országos hulladékgyűjtő akciót, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium szervez az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve országos hulladékgyűjtő akciót szervez. Ez a rendezvény lesz hazánk eddigi legnagyobb szemétszedési kezdeményezése. A rendezvényre a regisztráció már lezárult, de a TeSzedd! Facebook-oldalán még lehet szervezkedni, csatlakozni valamelyik csapathoz. Az önkénteseken kívül 156 cég, 403 nemkormányzati szervezet és 551 közintézmény gyűjti a hulladékot ezen a szombaton.

Hasonló önkéntes akciót először Észtországban szerveztek meg 2008-ban. Ahogy a balti országban, idén Magyarországon is cél az illegális hulladéklerakók feltérképezése is. A résztvevők által feltöltött GPS-koordinátákból fog elkészülni az ország első szeméttérképe. 

A helyi közösségek hulladékgyűjtő munkájának óriási sikerét Európa számos országából vett példa igazolja. Az első alkalommal Észtországban 50 ezer önkéntes 10 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze 5 óra alatt, Szlovéniában 273 ezren több mint 20 ezer tonna szemetet szedtek össze. Tavaly Romániában mintegy 200 ezer, Portugáliában 100 ezer volt a résztvevők száma. Hasonló sikereket remélnek a szervezők a hazai akciótól is.

teszedd_logo

A teszedd.hu online regisztrációs felületen a gyűjtés helyszínének meghatározásával jelezték részvételüket az önkéntesként vagy támogatóként csatlakozók. Az egyes településeken szerveződő csoportok munkáját a megyei Önkéntes Centrumok helyi önkéntes koordinátorai segítik, akik felveszik a kapcsolatot a jelentkezőkkel, tájékoztatnak az akció részleteiről és május 21-én irányítják a résztvevők munkáját. Az akciót az Önkéntesség Európai Éve keretében szervezik.


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum