Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
30
jan/2018

Nemsokára drónok vigyázzák az olasz autópályákat

2017 decemberében hirdette meg az olasz autópályaügynökség (ANAS) azt a 30 millió eurós pályázatot, amelynek célja az olasz autópályák "felokosítása", részben a közeljövőben érkező önvezető autók miatt. Az ANAS a világhírű építész, Carlo Ratti elképzeléseit követi, a Smart Road rendszer középpontjában egy drónhálózat kiépítése áll.

drón önvezető járművek okos közlekedés Carlo Ratti Olaszország

Első körben 2500 kilométeren alakítanák ki a rendszert, amelyben Flying Poles nevű okososzlopokat telepítenének az utak mentén: ezek nemcsak világítanak majd, hanem wifi-adókként és a drónok töltőállomásaként is funkcionálnak, valamint figyelik az időjárási körülményeket és az előttük elhaladó forgalmat. Az oszlopok folyamatos wifi-vételt biztosítanak az elhaladó autóknak, de persze a kapott információkat is átsugározzák a járművezetőknek, illetve a törzsükön elhelyezett panelen kijelzik.

drón önvezető járművek okos közlekedés Carlo Ratti Olaszország

Ahol az okososzlopok balesetet vagy természeti katasztrófát (áradás, sziklaomlás) észlelnek, kiküldik a drónt, amely elsősegély-csomagot vihet a sérülteknek, a többi autóst pedig felettük elrepülve wifin értesíti a torlódásról. Ezzel további balesetek előzhetők meg, illetve a kerülőutakra terelt forgalommal csökkenhet a környezetterhelés.

"Napjainkban óriási horderejű változások tapasztalhatók a mobilitás terén. Az internet gyökeresen megváltoztatta mind a közlekedést, mind az úttervezést -- mondta Ratti. -- Projektünkkel a meglévő autópályahálózat fölé szeretnénk egy digitális ernyőt kiterjeszteni, amellyel egyszersmind jobb adatokat nyerünk az utakról."

drón önvezető járművek okos közlekedés Carlo Ratti Olaszország

A drónok emellett az úthálózat és kiegészítő pályaelemek állapotát is folyamatosan monitorozhatják, például a keletkező kátyúkat detektálják. Következő lépésként a begyűjtött információkat összesítik egy amolyan "autópálya-internet" információhalmazzá, amely előkészíti az utakat az önvezető járműveknek. A tervezett 2500 kilométer bő 10 százaléka Olaszország 26 ezer kilométeres autópálya-hálózatának, amelyet az ANAS felügyel.

Ez is érdekelhet:

drón önvezető járművek okos közlekedés Carlo Ratti Olaszország

Még 30 szuper ötlet PET-palack újrahasznosítására


0
Tovább
11
szept/2012

Gyümölccsel, zöldséggel lehet fizenti egy firenzei étteremben

Élelmiszerrel és háztartási tárgyakkal fizethetik ki a számlát egy firenzei étterem vendégei, a gazdasági válságban ugyanis terjed a cserebere és a természetben való fizetés Olaszországban.

Sajtot, gyümölcsöt, zöldséget várnak eurók helyett a L'e Maiala! nevű vendéglő tulajdonosai. A vendégek dísztárggyal és maguk készítette kreációkkal is fizethetnek.

A helyfoglaláskor egyeztetik, mivel kívánnak fizetni. A legszebb "fizetési eszközöket" ki is állítjuk az étteremben. Nagy az érdeklődés, már hetekre előre lefoglalták az asztalokat - nyilatkozta az olasz sajtónak a szeptember végén nyíló L'e Maiala! tulajdonosa. A tipikus toszkán konyhát kínáló étterem neve egyébként idiomatikus kifejezés és a nehéz időkre utal.

Az adok-veszek lett a jelszó az észak-olasz Bolzanóban nyílt használt tárgyak boltjában is. A vásárlók az üzletbe elhozzák mindazt, amitől meg akarnak válni és tárgyaikat másra cserélik. Egyszerre legfeljebb öt tárgyat cserélhetnek. "Fizetni nem kell, aki akar, jelképes összeget adományozhat az üzlet fenntartására" - mondta az üzletvezető. Hozzátette, hogy leginkább ruhaneműt, könyveket és bútort cserélnek, de nagy a forgalma a bizsuknak, háztartási eszközöknek, játékoknak is.


0
Tovább
10
szept/2012

Csapvízre szoktatják vissza az olaszokat

Csapvizet és szénsavas vizet kínálnak az egész Olaszországban gombamód szaporodó, úgynevezett vízházak. Az utcai kutak a környezetszennyező műanyag palackokról akarják leszoktatni az olaszokat.

 A Casa dell'acqua (Vízház) elnevezésű hálózatnak rendkívüli a sikere az olasz sajtó szerint. Az utcákon, tereken álló fedett kutakról van szó, melyek elzárható csapból szolgáltatnak ingyen csapvizet és literenkénti 10 centért szénsavast is. Nyáron a Vízházak csapjaiból hűtött víz folyik. A kúthálózat az állami vízszolgáltatók támogatásával bővül és a palackban árult víz ellen kampányol   – tudósít az MTI.

A 2010-ben indított Vízházakból idén szeptemberig már 411 létesült egész Olaszországban. Ezekből 244-et az északi Lombardia önkormányzatai üzemeltetnek, amelyek az év végéig további huszonnyolcat kívánnak építeni. Tavaly a lombardiai kutakból több mint tizenhat millió liter víz fogyott, amivel 350 tonna PET-palackot takarítottak meg.

Tavaly az olaszok több mint 32 millió palack vizet fogyasztottak. Fejenként évi 196 literrel az olaszok isszák a legtöbb palackos vizet a világban Szaúd-Arábia és Mexikó lakosai mögött. Minden harmadik olasz bizalmatlan a csapból folyó víz minőségével szemben, amit a vízszolgáltatók teljesen alaptalannak tartanak. Rómában egyébként számos, évszázadok óta működő, jó minőségű és hideg vizet szolgáltató ivókút található, amelyeknek különösen nyáron tudnak örülni a turisták.


1
Tovább
18
aug/2011

Koreai szúnyog csíp Olaszországban

Koreai szúnyogot csapdosnak az olaszok. Az Ázsiából érkezett újabb szúnyogfaj Észak-Olaszországban telepedett le. Nem a felmelegedés, hanem a globalizáció terjeszti a távoli állatfajokat.

A venetói közegészségügyi intézet szakértői Feltre városában egy eddig ismeretlen szúnyogfajra találtak. Így derült ki, hogy a 2007-ben Olaszországban letelepedett tigrisszúnyog "unokatestvére" is megérkezett - ahogyan az itáliai sajtó keresztelte el a latin nevéről koreainak nevezett szúnyogot (aedes koreicus).

A Koreában, Japánban és Oroszország keleti vidékén honos szúnyogról van szó, mely importált növényekkel érkezett Itáliába. "Nincs ebben semmi meglepő. Most augusztusban a dél-amerikai eukaliptuszfákon élő poloskát találtak Róma közelében. A koreai szúnyog első európai példányát 2008-ban Belgiumban osztályozták" - mondta el az olasz sajtónak Roberto Pantaleoni entomológus, szúnyogszakértő. Szerinte nem a felmelegedés, hanem a globalizáció terjeszti a távoli állatfajokat.

Koreai szúnyog csíp Olaszországban

Pantaleoni elmondta, hogy a tigrisszúnyoggal szemben a koreai a hűvösebb klímát szereti, ezért inkább Olaszország északi részén telepszik le. Kevésbé agresszív, de nem kevesebb betegséget terjeszt. Pantaleoni úgy fogalmazott, amióta Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát összesen három új állat érkezett Olaszországba 1870-ig. Utána viszont az iparosodás, a kereskedelem és a közlekedés fejlődésével annyi "marslakó" érkezett, hogy már nem lehet számon tartani őket.

Forrás: greenfo.hu


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (23),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),ősz (19),ecet (18),építészet (18),természet (18),takarítás (18),komposzt (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),víz (12),élelmiszerpazarlás (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum